Workshopok

„HAPPY Fafi műhelyében való alkotás nem csak egy klassz kézműves program. Annál jóval több. Tudod, olyan mint amikor belecsöppensz egy másik világba. Ezt nem tudom másképp írni, Fanninál egyszerűen jó lenni. Érzed hogy lelassulsz, a mozdulatait már nem kapkodóak és átragad lassan rád is a sugárzó mosolya, a lelkesedése. Figyel rád, és mindenben segít! Amikor a műhelyében vagy, kiszakadsz a mindennapok rohanásából és más dolgok lesznek fontosak. Az idő, amit magadnak adsz, vagy épp a gyerekednek, ha anya-lánya programra érkezel. Kapsz sütit, meg teát, de ennél még jobb, hogy melegséget is a szívedbe. Amit pedig pluszban imádtam, az, hogy Fanni nem csak nagyon kedves de profi is. Mindent tud a kerámiákról, és csak minőségi anyagokkal dolgozik! Köszönöm, hogy nála alkothattunk, azóta is minden nap azokat a tányérokat használjuk amit nála készítettünk. Mert valahogy jobb belőlük enni.”

Schütz Gabriella

A műhely foglalkozásokon való részvételhez csak lelkesedésedet kell hoznod. Semmilyen előképzettség nem szükséges, mindenben segíteni foglak menet közben.

Először megbeszéljük milyen agyagot szeretnél használni,  – minden esetben magas tűzre való, úgynevezett kőagyaggal dolgozunk. Ez lehetővé teszi, hogy mosogatógépbe is betehesd majd őket.

Az elkészült tárgyakat díszítheted engóbbal (agyagpép), vastag erezetű levelekkel, termésekkel, virágokkal, de festőhengerekkel és pecsétekkel is.

Foglalkozás közben a jókedv és sikerélmény garantált, biztos vagyok benne, hogy egy nagyszerű élménnyel leszel gazdagabb. Készülj arra, hogy sokaknál függőséget okoz!

Ha kiszáradtak a tárgyaid, kiégetem, majd mázazom az általad választott színnel és 1250 C fokon újra kiégetem őket.

Ha szeretnéd, a mázas égetés után még 14 K arany lüszterrel is díszíthetem a tárgyaidat, aminek egy újabb égetésre lesz szüksége. (Mivel ez valódi arany, ennek díja függ a díszítendő felület nagyságától.)

A workshop után 2-3 héttel tudod elvinni, amiket készítettél, majd adhatod ajándékba vagy használhatod őket minden nap, biztos, hogy egy kis vidámságot okoznak majd amikor kézbe veszed őket.

„Imádok Fafihoz járni kerámiázni, és nem csak én, a lányom és barátnőim is! Szeretem azokat az alkalmakat is, amikor kettesben alkotunk, elmélyülve,  és azokat is, amikor többen vagyunk, akárcsak egy női körben, áramlunk, megosztunk, egymásban is gyönyörködünk. Ami minden alkalommal jellemez, az a derű, figyelmesség,m támogatás, inspiráció, felemelő légkör, mennyei finomságok és nem utolsó sorban, amikor elkészülnek az alkotások, az az Öröm semmihez nem fogható, csupán áramoltatható. Egy ilyen légkörben készült alkotásokban gyönyörködni, a megélésekben töltődni, a Szépségekkel együtt élni és Szeretettel megosztani, számomra ezt jelenti Fafinál alkotni. Végtelenül hálás vagyok!”

Kovács Andi

Egy ilyen kerámia workshop kiválóan alkalmas csapatépítésre is. Eljöhetsz munkatársakkal, családdal, barátokkal. Egy felejthetetlen közös élménnyel lesztek gazdagabbak és pár hét múlva ennek emlékét, a tárgyaitokat is hazavihetitek.

A workshopokra való jelentkezéskor kérlek előre utald el a workshop árát.

Ha valamiért mégsem tudsz eljönni, kérlek jelezd a workshop előtt 48 órával és áttesszük foglalásod egy másik alkalomra vagy levásárolhatod az összeget Fafi kerámiára vagy porcelán ékszerre.

A workshopok időtartama kb. 2,5-3 óra.

kaspó készítő workshop

Szeretnél új lakóhelyet készíteni kedvenc növényednek?

Gyere el erre a kerámia workshopra, ahol garantáltan egyedi kaspót készíthetsz, amely örökre a lakásod dísze marad. 🙂

 

Időpont: 2024. október 9. és november 12. 10:00-13.00 óráig.

Ára: 18.000 Ft

Tálca készítő workshop

Ezen a napot tálcákat fogunk készíteni laptechnikával.

Fehér, pöttyösre égő vagy a képen látható újrahasznosított, fekete samottal kevert agyagból választhatsz. Ezeket mind beteheted majd a mosogatógépbe, 1250 fokon égetem őket tömörre, hogy sokáig konyhád dísze lehessen.

Készíthetsz 3 db ~20 cm-es tányért vagy 2 db tálcát, amire már tálalhatod a húsvéti kalácsot 🙂

Díszítheted pecsétekkel, levelekkel, festőhengerrel vagy kivághatsz egy formát és azt is ráragaszthatod, mint az inspirációs képen. 

Workshop időpontja: bejelentkezés alapján

Ára: 22.000 Ft

Karácsonyfadísz - ajándékkísérő készítés

Csodás kísérője lehet az ajándékodnak, amit utána fel lehet akasztani a karácsonyfára is. 

A workshop időtartama 2 óra, amely alatt 12 db díszt készíthetsz agyagból, díszítheted pecsétekkel vagy festhetsz rá engóbbal (agyagpéppel). 

Ha kiszáradtak én kiégetem, bemázazom, majd újra égetem, ez körülbelül 2-3 hetet vesz igénybe, ezután jöhetsz is a csillogó kerámia díszeidért.

 

Workshop időpontja: 2024. november 23. 10:00 óra

Workshop ára: 15.000 Ft

kerámia tojás, kerámia dísz, Fafi kerámia

Kerámia tojás festés -készítés

Felakaszthatod őket a barkára vagy odaadhatod a locsolóknak. 🙂

A workshop időtartama 2 óra, amely alatt 6 db tojást készíthetsz agyagból, díszítheted pecsétekkel, engóbbal (agyagpéppel)

Továbbá 6 db már kiégetett, zsengélt tojást kifesthetsz máz alatti festékekkel vagy rajzolhatsz rájuk engóbceruzával. 

Workshop időpontja: legközelebb valamikor 2025 tavaszán. 

 

Reggeliző szett készítés

 

Workshop időtartama: 3 óra

Amit készítünk:

  • reggeliző tányér 
  • bögre
  • müzlis tányér
 

Laptechnikával készítünk egy reggeliző tányért, ami lehet kerek, ovális vagy bármilyen általad választott forma, egy müzlis tálat és választhatsz, hogy te készíted el a bögrét vagy rajzolsz/festesz egy már egyszer kiégetett darabra.

Workshop időpontja: bejelentkezés alapján

Ára: 24.000 Ft

Gyere Alkotni! Itt jelentkezhetsz:

Szeretettel várlak a FAFI műhelybe!

    A weboldalt készítette: RezedaStúdió

    Kövess!